Az a fasz bíró, aki nekiment Beaucheminnek és aki miatt elesett... Vicc az egész. Nem mintha nem érdemelnének vezetést, de akkor oldják meg ők maguknak, ne pedig a buzi zebrák.
Ha a harmadik harmadnak nem úgy mentünk volna neki, hogy húzzuk ki az egygólos előnnyel a végéig, akkor szerintem azért sok idegeskedéstől mentettek volna meg minket. Rosszul vagyok ettől a felfogástól.
@csebi: Gibsonnál azért jó lenne valahogy azt elérni, hogy ne sérüljön meg hetekre/hónapokra minden második edzésén. Az viszont kétségtelen, hogy még Gibson se ért el azt a potenciált, ami benne lenne. Én még mindig jobb képességű kapusnak tartom, mint Andersent, de a dán legalább megbízható egészség szempontjából. Szerintem 1-2 év és akkor elkezdhetünk gondolkodni, hogy melyikőjüket cseréljük.
Ezt 4 hátvéddel nagyon nehéz csinálni, még ha olyan hátvédjeik is vannak, mint Keith, Seabrook és Hjalmarsson.
Én attól mondjuk még mindig ki vagyok akadva, hogy 3. harmadra hagyjuk az ellenfelet magunkra húzni még egygólos előnynél is. Andersen nélkül ez nem lett volna meg. A vicc az egészben az, hogy azt az egy bekapott gólt is egy olyan szituból kaptok, ami egy minimális odafigyeléssel meg lehetett volna úszni. Egyébként Andersenre visszatérve óriási, hogy mit művel. Hatalmas előrelépést mutat az előző párharchoz és az alapszakaszhoz képest.
A harmad elején nagyon nyomtunk, de eredménytelenül. A közepétől a Chicago is elkezdett játszani és párszor be is tudtak szorítani, de még mindig jobbnak érzem magunkat egy kicsivel. Hátvédek meg végre abbahagyhatnák a sok turn over-t, még szerencse, hogy Freddie ismét hatalmas formában véd, volt nem egy bravúrja. Egyébként minden elismerésem a Hawks-nak. Elképesztően jól védik Crawfordot úgy értve, hogy nehéz tiszta lövő helyzeteket kialakítani, mert mindig van egy ember a kapu és a korong között.
Edit: Despres-ért puszilom Rutherford pociját továbbra is.
És persze hogy kapunk egy ilyen hülye, elkerülhető gólt... Rakell is és Beleskey is tisztázhatott volna, helyette ott hagyták Kane-nek a korongot. Tényleg az a legbosszantóbb, hogy ez egy totál elkerülhető gól volt.
Ez a nyomorult Kangyal szokott valamit olvasni az NHL-ről mielőtt lőki a hülyeségeit a Trash Talk-ban? A mai aranyköpései:
A Caps-nél csak Ovie és Backström volt huzó ember a Rangers ellen. Ha jól emlékszem az utóbbit mindenki szidta amiatt, hogy láthatatlan.
A Ducks a második körben első kiemeltként fogadta a nyolcadik kiemelt Flames-t. Mi a franc? Nem wild card renszer van? És ha a régi rendszer is lenne... Hogy találkozik a második körben az első és a nyolcadik kiemelt?
Én mondjuk ettől a Rangers-től nem vagyok elájulva a PO-ban. Ahhoz, hogy kupát nyerjenek kettőnél több gólt kell lőni meccsenként és hiába van Lundqvist meg előtte egy jó védelem.
A Tampával kapcsolatban viszont hasonló véleményen vagyok, mint te. Gyors, fiatal, tüzes csapat egy remek edzővel.
Én viszont nem venném ki Stonert. Voltak a hülyeségei az elején, de utána megint stabilan rombolt és szükség is van arra a fizikális hokira, amit ő hoz. Wis ezt nem tudná hozni és szerintem sebezhetőbb lenne a védelem, ha őt játszatnánk.
Akivel nekem inkább van gondom, az Maroon. Bazi lassú, rendre lemarad mindenről.
A Hawks-nak meg nem lesz végig a párharcban ekkora mázlija, mint volt ma. Egész meccsen 4 vas, Crawford csak nézett ezeknél. 5 on 5-ben többnyire kontrolláltuk őket itt a végén Getzlaf már teljesen el volt fáradva, azért maradhatott le Krugerről. Tartottam a Chicagotól eddig nagyon, de most már nem érzem annyira egyértelmű esélyesnek őket és úgy érzem, hogy simán elhozhatunk legalább 1 meccset tőlük.
Akkor ezúton is szeretnék elnézést kérni a magam nevében, minden Hawks drukkertől, akinek esetleg bántónak vagy provokatívnak tűnik, ami írtam, de semmi rossz szándék nem volt benne. A győzelem ellenére még mindig titeket tartalak az esélyesnek a jobb edzői stáb és a több rutin miatt.
Azt viszont továbbra is állítom, hogy hiába van nálatok Keith vagy Seabrook, 4 hátvéddel szerintem ma nem lehet, de legalábbis nagyon nehéz kupát nyerni, márpedig nálatok Q nagyon nem erőlteti Timonent és Rundbladot. Érzésem szerint ez tegnap ki is jött rajtatok. Kíváncsi vagyok, hogy erről ti miként vélekedtek és hogy mennyire tartjátok fenntarthatónak ezt az állapotot.
isten! Az hogy van, hogy a legutóbbi frissítés óta a csapatkapitányom, Stepan lőtt egy gólt és az "A" betűsöm, Getzlaf is adott egy gólpasszt és csak 0,2 ponttal van több, mint volt? Ami a legfurcsább számomra, hogy ebben a frissítésben Stepannak még kevesebb pontja van, mint volt az előzőben.
Ha akarsz rohadtul, gusztustalanul önelégült fanokat látni, akkor ajánlom a HFBoards Chicago topic-ját vagy a main board-ot. Ott aztán fogsz látni beképzelt fanatikusokat, akik azt hiszik, hogy azzal, hogy minket kapott a Hawks nyugati döntőbe, már meg is van a kupa.
A másik meg, hogy kezeld helyén, amit a Ducks topicban olvasol. Perrytől pl nem is értem, hogy lehetünk elájulva, mert kb semmit nem csinált egész meccsen tegnap. Ha meg arra gondolsz, amit a Wings drukkerekkel beszélünk, az mind poénkodás, egymás agyának húzása, semmi komoly. Én nem érzem, hogy itt centerice-on akármelyik csapatnak is lennének olyan fan-jai, amilyennek te leírtál minket. Az meg megint csak tévedés, hogy utálnának, minket mint közösséget, maximum csak a csapatot, de arra meg én is tudnék mondani 20-at, hogy melyikeket nem bírom.
@icemancometh
Ducks are now a plus-15 in the third period this postseason. No other team is better than plus-4.
Ez elég durva egyébként.
Keslerről meg mindig is lehetett tudni, hogy egy paraszt, csak most szerencsére a mi javunkra csinálja. Tényleg PO üzemmódba kapcsolt és teljesen felszántja a jeget, rengeteget melózik és mellé még kapura is veszélyes, habár tegnap ez nem volt teljesen igaz.
Amúgy nézem Despres játékát és egy kérdés fogalmazódik meg bennem: vajon mi a franc játszódott le Rutherford agyában, amikor Lovejoyért cserébe hajlandó volt megválni Desprestől. Ez annyira pofátlan rablás volt Murraytől, hogy én szégyellem magam helyette. És ami a legjobb az egészben, hogy végre valahára Fowlernek van egy normális párja és ez elég sok javulást hozott is a játékába. Amennyire meg olvastam Lovejoy kb az összes bekapott gólnál a jégen volt a rájátszásban.
Ha nem is jutunk esetleg döntőbe, én nem hiszem, hogy ez a Chicago bajnok lehet, ha csak 4 hátvéddel játszanak. Hiába elit védő Keith és Seabrook, ők is emberből vannak és ők is elfáradnak, lásd Keith a harmadik gólunknál.
Szerintem az öccse és az apja. Egyébként én mondtam már az öccsének, hogy borzalmas ahogy a jégkorongot közvetíti és egyetértett velem.
Edit: aki esetleg nem tudná, az apja a megboldogult Gyulai István, az öccse pedig Gyulai Márton, a MASZ elnöke, meg az Eurosport-on szokott atlétikát közvetíteni.
Megvan a TV-s stáb is a főcsoportdöntőkre. Sajnálattal látom, hogy nagy kedvencem, Mike "Doc" Emrick még mindig baszik a Chicagonál nyugatabbra lévő városokba menni... Az első két anaheimi meccsen Kenny Albert, viszont Chicagoban ő lesz a kommentátor.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.